Recenzió

Recenzióként Gayer Zoltán Szappanoperák című írását választottam. Nagyon tetszik az írónak a stílusa, ahogy a témának nekikezd. A bevezető hűen jellemzi, hogy nagyjából miről szól egy szappanopera:

Derek tettei és mérhetetlen gonoszsága miatt Meg teljesen kiborult. Ben próbálja megnyugtatni a lányt azzal, hogy ezekért a dolgokért nem Meg, hanem egyedül Derek a felelős. Közben Annie megtudja, hogy még az is lehetséges, hogy Trey valójában Cole gyermeke... ugyanakkor Florentino unszolására Veronica jelentkezik Fernandó Hosé házába házvezetőnőnek. Rosalinda mostanában egyre rosszabbul érzi magát és fáj neki, hogy Fedra nem engedi, hogy lássa gyermekét. Alex elrohan Fedrához, elmeséli, hogy mi történt a klubban előző este. Nagyon dühös, amiért Fernando José nem hagyja békén Rosalindát.

És valóban erről szólnak a ma futó szappanoperák. Vicces volt elolvasni, de teljesen jól tükrözi a latin-amerikai sorozatok tartalmát. Gayer rávilágít arra, hogy a sorozatrajongók pontosan tudják, hogy mit néznek, a cselekményszál általában azonos, csak a nevek, időpontok változnak. Valamiért azonban mégis nézik, és meg tudják különböztetni egymástól a nézett és nem nézett sorozatokat. Akik nézik a sorozatokat, azokból először a védekező reflex jön elő. Hallották a kritikákat, de ők ennek ellenére mégis szeretik. A sorozatoktól nem várnak egetrengeten nagy erkölcsi tanítást, történést, de sosincs bennük üresjárat, mindig van valami történés.

Gayer két részre osztja a szappanoperákat: az "egy nagy mese sok kis mellékszállal", és a határozott végkifejlettel nem rendelkező életmese.

Nagy általánosságban kijelenthetjük, hogy talán azért ilyen népszerűek a szappanoperák, mert a saját életünket juttatja eszünkbe. A szappanoperákban is megvannak azok a mindennapi problémák (pénz, szerelem...), amelyek a mi mindennapi életünket is megnehezíti. Ettől olyan életszerű a sorozat, ezért tudunk könnyedén azonosulni a szereplőkkel.

A médiaszövegek társadalmi használatát vizsgáló nyugati kutatások azt mutatják, hogy az egészen különböző műfajú szövegeket a nézők többek között az

• elterelésre,
• kapcsolatra,
• az identitás tekintetében és
• a társadalmi felügyelet fenntartása érdekében használják (Fiske 1996).

Elterelés: menekülés a társadalmi elvárások elől. A néző a mindennapi rutin elől menekül a felfokozottabb érzelmű sorozatokhoz. Ezek a sorozatok olyanok, mintha csak a szomszédban történnének, érzelmi lazulást, kikapcsolódást nyújtanak.

Kapcsolat: A legyen egy hang a lakásban....-ra épül. Akik magányosan élnek, rokonok, barátok nélkül, azoknak a sorozatok szereplőinek története éppoly fontos lehet, mint az "élő" embereké. Ráadásul a sorozatok hirtelen befejezése jó téma lehet a társalgás beindítására.

Identitás tekintetében: A film segíthet a sorozatrajongónak a saját mindennapi életszituációk újraértelmezésében. A karaktereket összehasonlíthatja a saját ismerettségi körével, vagy saját magával, és megnézheti, hogy jól döntött-e az adott élethelyzetben, a másik mit csinált volna, tanulhat a másik hibájából.

Felügyelet: A médiaszövegek befogadói arra használják a sorozatokat, hogy csoportvezetőként naprakész információval szolgálhassanak.

Gayer beszámol még egy kutatásról, mikor főiskolás hallgatók egy csoportja körbeszélgetést rendezett Lehet szidni a sorozatokat címszóval. Kiderült,hogy néhány ember csak halkan merte bevallani a beszélgetés elején, hogy ő néz valamilyen sorozatot, vagy ott voltak a túlságosan naprakész kritikusok, akik gyanúsan sokat tudtak az eseményekről. (valószínű ők is nézték) Lassan kiderült, hogy szinte mindenki néz valamilyen szappanoperát, hiába nem kedvelik.

Megemlíti még a családon belüli hatalmi harcokat. Egyértelművé válik, hogy azé a hatalom, akinek a kezében van a távkapcsoló otthon.

„Utálom a gyilkolós filmeket, amit a férfiak egész nap néznének. Van, hogy a kinézett filmemet nem tudom megnézni, mert a fiúk mást akarnak.”
„Attól függően, hogy a férjem mit akar nézni.”
„Én alkalmazkodom ahhoz, amit ő akar nézni, mert akkor rám szól, hogy mit kapcsolgatok.”
„A férjem, amikor az ő kezében van a távkapcsoló, akkor a sportoknál leáll, és azt nézi.”
Az is látszik, hogy a film- vagy csatornaválasztás kompromisszuma néha a családi béke megtestesítőjeként, az uralmi viszonyok feloldójaként is tud működni:
„Odakapcsolunk, ha az asszony akarja nézni ezeket a bugyuta sorozatokat.”
„…mert legalább este legyünk együtt, meg beszélgetünk film közben, akkor általában egy adót nézünk.”

Zárásként kifejti Gayer a felmérések hibáját: nem mindegy, hogy egy sorozatgyűlölő, vagy sorozatrajongó ül a képernyő előtt, ez a létszámot nem, de a sorozatok megítélését befolyásolhatja. Másik probléma, hogy a felmérés készítői nem látnak bele az emberek gondolataiba (kvázi bármit mondhatnak...)

Zárásként én annyit tennék hozzá, hogy időnként a korisok élete is tiszta szappanopera. Vegyük például Evan Lysacek és Johnny Weir gyerekes rivalizálását. Nem tudom, melyik kezdte, de mostanra nagyon eldurvult a helyzet. Beszólogatnak egymásnak a médián keresztül, leszólják a másik ruháját, stílusát, barátnőjét. Az a videó, amin megölelték mégis egymást egy verseny után hetekig slágerlistán volt. A média inkább Lysaceket futtattja, Weirt homoszexuálisnak titulálják a művészi stílusa miatt, és nem kap fellépéseket... talán mondhatjuk, hogy ez már háború. De mi értelme van???

Köszönöm a figyelmet.